 2010. február 9. Hola! Emberek! Tudom, hogy nem Candelához tartozik, de a másik kedvencemről van szó és sokkot kaptam. Gastón Dalmau(Rama) levágatta a haját. :'( Hát nem is tudom. A képen elég furcsa. Nem nagyon tetszik. Aztán ha már itt tartunk, akkor itt van még Pitt Lanzani(Thiago) és Benjamin Amadeo(Teo) is, akiknek szintén rövid haja lett. Pittnek olyan, mint a 3. évad elején. Ezt már eléggé megszoktam, Benjaminnak meg szerintem ez még jobban is áll :) Katt a képekre:
 Aztán hoztam 5 újpromóképet. Hármat a második és kettőt a harmadik évadból.

 2010. február 8. Hola! Ma Lleca-val volt kapcsolat. Először ugye akkor láthattuk, mikor Mar-ral volt kapcsolat. Ő látta a szomszéd üvegszobába zárva hordágyon fekve. Most ugyan ott feküdt. Luz beszélt neki, aztán jött az egyik embere és elmondta, hogy a Thiago-t szállító autó felrobbant. Luz nagyon mérges lesz. Ordít és megparancsolja, hogy azonnal keressék meg a fiút.
 2010. február 6. Hola! Megjelent a legújabb CA újság. Pitt és Lali van az elején és csodás képek vannak róluk. Feltettek pár kérdést nekik, de mások is válaszoltak rá. Köztük Cande is. Az ő válaszait lefordítottam: Mi jelentősége van számodra a Valentín napnak? - Én soha nem tartottam ünnepnek. Ez a szerelmesek napja, csak úgy, mint az összes többi nap. Ha szerelmes vagy valakibe, milyen helyen van számodra a kapcsolatotok? - Fontos helyen, mivel a kapcsolat napról napra növekszik. Melyik a legjobb szerelmes emléked? És a legrosszabb? - A legrosszabb az első, nagyon unalmas volt. A legjobb pedig egy utazás egy hajón éjjszaka. Felejtettél el valami fontosat a fiúról? - Találkoztam egy sráccal, akivel már beszéltem azelőtt és mikor találkoztunk nem emlékeztem a nevére. Mi volt a legnagyobb őrültség amit neked csináltak? - A házunk ajtaja elé rózsaszirmokat szórtak.
 2010. február 5. Hola! Egy kis érdekeséget hoztam. Ugyebár a Ya te ví című szám dalszövege már kikerült. Nos...itt van egy videó, ahol ezt a számot éneklik a CA első évadjéban. Illetve a Lola - Érase una Vez-ben is énekli Eiza Gonzalez.
 2010. február 4. Hola! Ma megint Thiagoval volt kapcsolat. Luz emberei elfogták és szállították egy kocsiban. Majd megállt a kocsi. Kinyílt a hátsó ajtó és Thiago látta, amint Tacho katona ruhában van és fegyver van nála, amivel lelőtt minden katonát. Majd valakinek rádión jelentette, hogy megvan a kocsi. Tacho sajnos nem látta Thiagot, mert a földön feküdt. És kiabálni sem tudott, mert a szája be volt kötözve. Aztán egy bombát rakott a kocsiba, becsukta az ajtót. Hallottuk, hogy a bomba felrobbant és megszakadt a kapcsolat Thiagoval.
Aztán este lecseréltem a dizit, mert nem nagyon tetszett ez a rikító szín. Más lett a kód is meg minden. Remélem, hogy tetszik, igaz nem lett valami nagyon különleges. Aztán egy újabb pletyka, miszerint 2 CD lesz. Amin Tefinek saját száma lenne! Számlista: 1. Cuando sale el sol - Teen Angels 2. Exitantes 16 - MAN 3. Vivir a pleno - Teen Angels 4. Angeles del futuro - MAN-Estrella-Mateo-Lleca 5. Tan solo - Simon 6. Fuera de mi - Jazmín-Tacho 7. Empesar de nuevo - Teen Angels 8. juntos por fin - Estrella-Rama 9. Donde estás,Amigo? - Simon-Vale 13. Lobo estas? - MAN 14. Mi amar - Tefi 15. Conocer el mundo - Teen Angels 16. Que mis ojos - Rama-Mar 17. Tiempo de volver - Mindenki *Nem tudom, hogy ebből mi lesz...de azért jó lenne! Igaz furcsa...Rama és Mar? Simonnak és Ramanak két szám? * Ja és nem lesznek Gran Rex előadások sem a 4. évadból! :(
 2010. február 2. Hola! Hoztam megint híreket a 4. évadról: Jazimn egy elszigetelt helyen lesz. A többiek szerint meghalt. Mateo és Estrella a jövőből jöttel. 22 évvel későbbről. Mateo Hopy és Teo fia, míg Estrella Camilo és Paz lánya. A másik hír pedig, hogy több klipp is lesz. Az egyik köztük az Estoy Listo. (Ezek az infók még nem biztosak.)
Régi frissek: 1 2 3 4

|